Mecseknádasd
Önkormányzata

A falu története

A régmúlt

Mint oly sok hely, a mi vidékünk is igen régóta szolgál emberi település céljára, ezt neolit kori leletek bizonyítják (pattintott és csiszolt kőeszközök, kőbalták, nyílhegyek). Később az ókorban, itt, a Zengő közelében vezetett a Mursa - Sopianae - Aquincum  (Eszék - Pécs  - Óbuda) római hadi- és kereskedelmi út, a maga nemében az egyik legfontosabb Pannonia provinciában. Amikor Kr.u. 292-ben a közigazgatási központ Aquincum helyett Sopianae lett, a környék még inkább fejlődött. A római régészeti emlékek igen szegényesek, mindössze néhány I. Valentinianus császár idején (364-375) vert érmét találtak. A rákövetkező évszázadokról is keveset tudunk. 1938-as és 1972-es ásatásokkor avar- ill. késő-avarkori sírokat tártak fel.

A falu tulajdonképpen a Mecsek szélén fekszik, ott, ahol a hegyvidék "átváltozik" dombsággá. A hegyek közt eredő, régebben mindig bővizű Öreg- vagy Rák-patak (ma: Réka-patak) a lapos részeken kiterjedt nádas-zsombékos területekkel volt körülvéve. Erre utal, hogy a legkorábbi okmányokban is e környezeti jellegzetesség alapján alkotott névvel illették. Nádasd falu középkori elnevezései különféle okiratokban: Nadas, Nadasth, Nadosth.

A falutól nem messzire két vár- illetve templomrom is található, melyek múltja homályba vész. Az egyik a 6-os főút mellett, a falutól 100 m-re lévő Schlossbergen (Várhegy) állt, mely nagyméretű templom és/vagy vár volt egykoron. A másik az Óbánya felé vezető bekötőút mellett magasodó Öreg-hegyen fellelhető Réka-vár (egykor Rák-várnak nevezték), melyhez semmilyen történet nem kötődik a mai nevével kapcsolatban, annál inkább mesélnek egy történetet, mely Szent István korába röpít minket vissza. Lássuk milyen történeti adatok állnak rendelkezésünkre!

1896-ban Rézbányai József kanonok, egyháztörténész megtalálta II. András egy 1235-ös keltezésű birtokadományozó oklevelének egy 1404-es másolatát. Ez a legkorábbi, Nádasdot említő okirat. Az oklevélben a király a pécsi püspöknek és káptalannak adományoz területeket. Máza határának leírásakor olvasható ez a töredék: "[...] cum terra Britanorum de Nadasth", azaz Máza a "britek nádasdi birtokával" határos. Britek a Mecsekben? Kik voltak ők? Tehát a falu határában két középkori várrom is található, de azt nem tudjuk biztosan, hogy melyik lehetett a "briteké". A történet előzményei: Edward és Edmund hercegek Vasbordájú Edmund angol király (uralkodott 1016-ban néhány hónapig) és Ealdgyth svéd hercegnő gyermekei voltak, akik a dán megszállás után a svéd udvarban leltek menedékre. 1018-ban az Angliát megszálló Nagy Kanut megszállta Svédországot is, így a fivéreknek tovább kellett menekülniük. Állítólag Kijeven, vagy Lengyelországon keresztül érkeztek Magyarországra. Edmund fiatalon meghalt (talán Magyarországon), míg Edward feleségül vette Szent István király leányát, Ágotát. Három gyermekük született: Margit, Krisztina és Edgár. 1057-ben tértek vissza Angliába.

Az 1235-ös oklevélben mint "Szent László király egyháza" említik a mai Szent István templomot. 1296-ban Tolna megyéhez tartozott, várral rendelkező birtokként említik. A tolnai főesperesség birtoka és plébániája volt 1330-ban is. 1335-ben - következetesen Nádasdnak írták a nevét ekkoriban - egy Gerardus nevű papja volt. Több, a falut birtokló család neve őrződött meg a 14-15. sz-ból: Kórógyi (1433), Maróthi (1465, ekkor már oppidumként - "mezőváros" - említődik), Monoszlai Csupor (1473). Másutt az olvasható, hogy Janus Pannonius érdemeiért 1464-ben Mátyás király a pécsi püspökség számára átadja a birtokot.

Pécs török általi elfoglalása (1543) után Nádasdon is változik a rezsim, a falu a szászvári nahijéhoz tartozik. A közösség gazdaságilag nem vegetál, oppidum ekkor is (1554). Az 1550-es összeírásban még csak magyar nevek szerepelnek, de később megjelennek a lakosok közt a török nyomán érkezett szerbek. Rácnádasdnak, Nadasdgyenek is hívták emiatt ekkor a falut. A magyar lakosság maradéka áttért a református hitre. A török összeírásokban három mahallet - városrészt - említenek: Felső-, Alsó- és Kis-Nádast. Jelentős katonai erődítés és dzsámi állt a már említett Schlossbergen. A mai Szent István templomot a kálvinisták és a görögkeleti szerbek egyaránt használták. A hódoltság 1686-ig tartott. Az "ideiglenesen Magyarországon állomásozó török csapatok" kiűzése után az 1696-os összeírás 23 jobbágyot talál: a magyarok mellett többségben szerb hajdúk (rácok) élnek itt, akik néhány évvel korábban érkeztek ide. 1696-tól hosszú Tolna kontra Baranya pereskedést követően tartozik Nádasd az utóbbihoz. A falu birtokjoga ismét a pécsi püspökre szállt. A szegénység, pestisjárványok és a szerbek elköltözése miatt nagyon megfogyatkozik a lakosság. Fokozatosan megerősödik a katolicizmus, és ebben szerepük van a pécsi jezsuitáknak is. Lassanként elhalványul a török idők emlékezete, a néptelen, szomorú vidék megújulásra vár. A Schlossberg oldalában található Török-kút (Türkenbrunnen, "Tierkeprune") nevében őriz valamit ezekből az időkből.

Betelepítés után

Az elnéptelenedés ellenszere a szervezett telepítés volt. A pécsi püspök, Radanay Mátyás visszakapta a birtokát, köztük Nádasdot, és ezekre a birtokrészekre az utódja, Nesselrode Vilmos 1718-tól főként Hessenből, a Rajna-vidékről, Spessartból, Frankföldről - de még számos más helyről is - fogadott katolikus telepeseket. Ekkortól kezdődött Nádasdon is a folyamatos megtelepedés, mégpedig a würzburgi érsekség területéről származó frankok által, főként a spessart-vidéki Frammersbachból, valamint Sinngrund környékéről. Néhány stájerország béli és elzász-lotharingiai család is érkezett. Természetesen a rákövetkező évtizedekben folyamatosan cserélődött a lakosság egy része, voltak akik elmentek, de más magyarországi német falvakból érkeztek is. Ezt követően a falu népességét gyakorlatilag 100%-ban a németek teszik ki. A néhány megmaradt őslakos magyar család is elnémetesedik (pl. a Bujtor, Dékány, Pálfi családok). Sok magyar a református Zengővárkonyba (kb. 8 km) és Váraljára (kb. 5 km) költözött. Ez az etnikai összetétel a 2. világháború végéig fennmaradt.

A 18. század eleji betelepítést követően újjáalakult a plébánia (1719), az anyakönyvvezetés 1721-ben kezdődött. Az 1721. szeptember 15-én kezdődött canonica visitatio idején, melyet Bohuss Imre székesegyházi kanonok végzett, e plébániához tartozott Óbánya (Alte Glashütte, Glashütte - ez a falu máig ide tartozik, mint filia), Berekalja (ez a kis falucska a korábbi évszázadokban nagyon sokáig Nádasdhoz tartozott, noha Hidashoz van közelebb), Hidas, Kisújbánya, Cikó és Nagymányok. Utóbbiak 1727-ben a bonyhádi plébániához kerültek, Kisújbánya 1776-ban Hosszúhetényhez, Berekalja 1783-ban Bonyhádhoz lett csatolva. Az alsó képen látható Szent György plébániatemplom elkészültéig (1770) a Szent István templomot használták a hívek. (J. Brüsztle írása a Pécsi Egyetemi Könyvtár honlapján) Ebben az időben különösen látványos volt a falu vallási életének épületekben reprezentálódó fejlődése, mivel Klimó György püspök (jobbra) erre igen sokat áldozott. A Historia Domust csak 1777 óta vezették, de ekkor Wizer plébános a falu történetét visszamenőlegesen is megírta. Ami az itt tevékenykedő klerikusokat illeti, a mai napig huszonkét plébánosa volt az egyházközségnek, és kb. az 1950-es évekig szinte mindig szolgált itt káplán is.

1733-ban a faluban 71 német és 5 magyar telepes/jobbágy, valamint 13 német és 3 magyar zsellér lakott (természetesen ez a családfőket jelenti). Gazdasági téren természetesen a legjelentősebb a mezőgazdaság volt, bár a birtokok nem voltak olyan nagyok, mint az ország más részein. Éppen ezért a nádasdiak emellett iparosmunkából is éltek. Rövidesen sok malom épült az Öreg-patak (Altbach, más néven: Rák-, majd Réka-patak) mellé/fölé, hogy kihasználja annak vízhozamát. A környék erdeinek fája, valamint az agyag és a kő számítottak ipari alapanyagnak. Kádárok, fazekasok, kőfaragók szép számban éltek egykor a faluban. A népi kismesterségek emlékeit a helyi Német Nemzetiségi Tájházban lehet megtekinteni, amely a Vogelbergen álló egykori Gungl-féle kocsmaépületben kapott helyet. Jelentős volt a szőlőtermesztés és a borászat, amit távolabbi vidékekre is eladtak. 1817-ben a falun is átvezetve megépült a budai-pécsi országút, de a vasút elkerülte. Az 1889-90-es filoxérajárványt követően már soha nem tudtak a nádasdi szőlőtermesztők ismét olyan volumenben a piacra termelni, mint azt megelőzően. Egyébként örvendetes, hogy az elmúlt tíz évben ismét fejlődésnek indult a szőlészet-borászat, és újra megjelentek a minőségi borok a nádasdi gazdák kínálatában. E borokat minden év tavaszán egy regionális jelentőségű borversenyen mérik össze termelőik.

A falu az 1900-as évek elejéig viselte a Nádasd nevet, akkortól hivatalosan Püspöknádasd lett. Természetesen községünkből is sok áldozatot szedett a szomorú emlékű első világháború. 1920-ban néhány hónapig a falu szélén húzódott a magyar-szerb határ, vagyis Magyarország és a Baranyai Szerb-Magyar Köztársaság határa. Az ezt követő két évtizednyi béke előkészítette a még nagyobb változásokat. A helyi németség - a lakosság több, mint 90%-a - megosztottá vált. A szociális és gazdasági problémák szükségképp magukkal vonták a helyi társadalom egy jó részének a radikalizálódását az amúgy is forrongó és egyre szélsőségesebbé váló magyar társadalmon belül. A kitörő második világháború kiheverhetetlen következményekkel járt itt is. A falut egyrészt lelkileg végképp megosztotta (Volksbund, Hűséggel a Hazához mozgalom, semlegesek). Néhányan pusztítóan és önpusztítóan hamis reményeket kergettek, és az önkéntes SS-be léptek be. Nagyon sokan besorozott katonaként, mint a Magyar Királyi Honvédség vagy a Wehrmacht tagjai haltak vagy sebesültek meg. Számosan kényszersorozott SS-katonák lettek. 1944-ben Auschwitzba hurcolták a falu egyetlen zsidó lakosát, aki ott a Soá áldozata lett.

Néhány hónap múlva megérkezett a front, újabb szenvedéseket hozva a civileknek. Noha harcok a falu környékén nem voltak, a polgári lakosságnak itt is el kellett viselnie a szovjet katonák zaklatásait. A közelben egy amerikai bombázó lezuhanása, illetőleg egy szovjet katonai teherautó közlekedési balesete nyomán voltak katonai áldozatok. Sajnos ide kell sorolni egy megtalált gránát felrobbanásának gyermek áldozatát is. 1944 őszén asszonyok, lányok és - kisebb mértékben - férfiak tucatjainak kellett málenkij robotra menniük. Sajnos sokuknak nem adatott meg a hazatérés öröme.

A háborút követő években nagyon sok családot kitelepítettek, és a közhiedelemmel ellentétben nem csak a Volksbund tagjait. Volt olyan szállítmány, amelyet az ausztriai Linz környékéről visszafordítottak, és végül magyarországi kényszerlakhelyre, az alföldi Hajós környékére kerültek. Innen, és számtalan más internálótáborból illetőleg kényszerlakhelyről (Lengyel, Györköny stb.) voltak, akik vissza tudtak térni a faluba, de az első kitelepítési folyamat végére mintegy 200 család (kb. 1000 fő) Németország amerikai megszállási övezetébe került. Későbbi transzportokkal az előbbieknél jóval kevesebben a szovjet övezetbe, a későbbi NDK-ba is kerültek. A falu "nulladik órája" valóban egy új világ kezdetét jelentette.

1945 után

A faluba új betelepülők érkeztek az ország más részeiből és a Felvidékről, de bizony el kellett telnie egy kis időnek, míg a "békés egymás mellett élés" megvalósulhatott. Ezt a pozitív folyamatot - paradox módon - segítette a kiépülő és megerősödő új diktatúra, a szocializmus. A szegénység és a "hétköznapi elnyomás" egyformán sújtott általában betelepülőt és őslakost. Az új rendszer új nevet is adott a falunak, 1950-től Püspöknádasd helyett Mecseknádasd lett. A falu sorsa ezt követően nem különbözött más hasonló adottságokkal bíró magyarországi falu sorsától. Az itt élők éltek, ahogy azt a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer engedte.

A hatvanas és a hetvenes években egy relatív anyagi jólét alakult ki, amely fejlődés a nyolcvanas évekre itt is megtorpant. Miután a szocialista gazdaság az ország tartalékait felélte, az azt működtető társadalmi elit asszisztenciájával bekövetkezett a rendszervált(oz)ás. Az évtized végét és a kilencvenes évek elejét a községben egyfajta társadalmi pezsgés, és a gazdasági alapok átrendeződése jellemezte. A már korábban is élénk kapcsolatok Németországgal, az ottani rokonokkal fennmaradtak, sőt "hivatalossá" is váltak. Partnerkapcsolat alakult ki a kilencvenes évek elején a baden-württembergi Unterensingennel, majd az ezredforduló után, pontosabban 2003-ban a bajorországi Frammersbachhal. (Itt megtekinthető egy-egy másik unterensingeni és frammersbachi honlap is.) Sokan elmentek a faluból külföldre dolgozni, tanulni, illetve az állami vagyont itt is újraosztották. Indultak vállalkozások, több közülük sikeres, de vannak akiknek nincs munkájuk, és élnek köztünk szegények is. A fiatalabb korosztályt tekintve inkább az elköltözés figyelhető meg, mely legfőképp Budapest és más nagyobb városok felé irányul. Ezek a folyamatok összhangban vannak a dél-dunántúli régió gazdasági-pénzügyi-foglalkoztatási leépülésével. A falu lakossága megfogyatkozott. A korábban szorgos munkával felépített nagyméretű családi házak közül sok ma már csak egy-egy idősödő ember otthonául szolgál.

Forrás: http://www.mecseknadasd.plebania.hu/falu.htm

Mecseknádasd Önkormányzata

7695 Mecseknádasd, Felszabadulás utca 2/1.

Adószám: 15587471-1-02

Email: mecseknadasd@mecseknadasd.hu

Telefon: +36 72 563-100