Mecseknádasd
Önkormányzata
  • Vakbarát változat

Nadasd Card

 

Hogyan működik?

A mecseknádasdi turisztikai kedvezménykártya (Nadasd Card) helyi vállalkozók és az önkormányzat összefogásával született meg, melynek célja, hogy a településre érkező turisták minél több szolgáltatást kedvezményesen igénybe tudjon venni. A kedvezmény csak Mecseknádasdon váltható be és csak és kizárólag azoknál a helyi vállalkozóknál és szolgáltatóknál váltható be, akik csatlakoztak a kedvezményrendszerhez. Termékekre és szolgáltatásokra is érvényes. A papírra nyomtatott, névjegykártya méretű, sorszámmal ellátott kártya csak egyszer használható fel.
 
A kártyát azoknál a szolgáltatóknál lehet megkapni, akik az elfogadóhelyek listában is szerepelnek. A rendszerhez bárki, bármikor csatlakozhat vagy kiléphet. Az elfogadóhelyek listája egyrészt olvasható Mecseknádasd honlapján, másrészt a lista megtudható a kártyán lévő QR kód leolvasásával is.
 
Bízunk benne, hogy a kedvezménykártyával a turistáink minél több látnivalót megtekintenek, minél több szolgáltatást igénybe vesznek az itt tartózkodásuk során vagy később is visszatérnek Mecseknádasdra! 
 

A kedvezmény mértéke

Egységesen 5%, ami az elfogadóhelyek listaáraiból adható és fizetéskor kerül levonásra.
 

Csatlakozási feltételek a szolgáltatók részére 

A rendszerhez bármikor lehet csatlakozni vagy azt bármikor el lehet hagyni. Ekkor frissül az elfogadóhelyek listája is. A csatlakozni kívánó szolgáltató elfogadja, hogy a kártyát bemutató személy részére a szolgáltatásainak vagy termékeinek áraiból 5% kedvezményt ad, a kártya átnyújtásakor, egy alkalommal. A csatlakozási vagy kilépési igényt kérjük, az alábbi elérhetőségen írásban jelezni: turizmus@mecseknadasd.hu.

 

Elfogadóhelyek

 

Szálláshelyek:

► Bagoly Csárda
Telefonszám: + 36 72 463 013; +36 70 381 7346
E-mail cím: uzletvezeto@karlbeer.com
Cím: 7695 Mecseknádasd 277 hrsz., 6-os út 167. km szelvény
 
► Bakancsos Vendégház
Telefonszám: +36 70 742 1920 (munkanapokon 8:00-15:00 között)
E-mail cím: telepulesfenntarto@mecseknadasd.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd, Liszt Ferenc u. 75/3.
 
► Bechli Panzió
Telefonszám: +36 70 225 2658; +36 72 463 281
E-mail cím: bechli.jozsef@gmail.com
Honlap: www.bechlivendeghaz.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd, Mecsek utca 9/b
 
► Brauer Panzió
Telefonszám: + 36 20 399 6875; + 36 72 563 023
E-mail cím: brauerpanzio@gmail.com
Honlap: www.brauerpanzio.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd, Rékavölgyi u. 28.
 
► Erzsébet Vendégház
Telefonszám: +36 30 526 4036
E-mail cím: gungle@freemail.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd, Trieb-pincesor (Dózsa György utca folytatása)
 
► Hetényi Családi Pincészet és Birtok
Telefonszám: +36 20 222 8481
E-mail cím: emese.hetenyi@hetenyipince.huszallas@hetenyipince.hu
Honlap: www.hetenyipince.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
 
► Malom Vendégház
Telefonszám: +36 30 412 3850; +36 20 772 6180; +36 72 463 651
E-mail cím: malomvendeghaz86@gmail.com
Honlap: nadasdimalomszallas.freewb.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd Kossuth Lajos u 86.
 
► Nádasd Vendégház
Telefonszám: +36 70 742 1920 (munkanapokon 8:00-15:00 között)
E-mail cím: telepulesfenntarto@mecseknadasd.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd, Liszt Ferenc utca 14.
 
________________________________
 

Vendéglátóhelyek:

► Bagoly Csárda
Telefonszám: + 36 72 463 013; +36 70 381 7346
E-mail cím: uzletvezeto@karlbeer.com
Cím: 7695 Mecseknádasd 277 hrsz., 6-os út 167. km szelvény
 
► Bechli Panzió
Telefonszám: +36 70 225 2658; +36 72 463 281
E-mail cím: bechli.jozsef@gmail.com
 Honlap: www.bechlivendeghaz.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd, Mecsek utca 9/b
 
► Brauer Panzió
Telefonszám: + 36 20 399 6875; + 36 72 563 023
E-mail cím: brauerpanzio@gmail.com
Honlap: www.brauerpanzio.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd, Rékavölgyi u. 28.
 
► Hetényi Családi Pincészet és Birtok
Telefonszám: +36 20 222 8481
E-mail cím: emese.hetenyi@hetenyipince.huszallas@hetenyipince.hu
Honlap: www.hetenyipince.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
 
► Schlossberg Vendéglő (csak a la carte étkezés)
Telefonszám: +36 72 672 486
E-mail cím: schlossberg@freemail.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd, Jókai Mór u. 3.
Honlap: www.schlossberg.ini.hu
________________________________
 

Borászatok, sörfőzde:

► Garai Pincészet
Cím: 7695 Mecseknádasd, Jókai u. 3. (Schloßberg Étterem)
Telefonszám: +36 20 945 4377; +36 70 612 8101
E-mail cím: garaipince@gmail.com
Honlap: www.garaipince.hu
 
► Hetényi Családi Pincészet és Birtok
Telefonszám: +36 20 222 8481
E-mail cím: emese.hetenyi@hetenyipince.huszallas@hetenyipince.hu
Honlap: www.hetenyipince.hu
Cím: 7695 Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
 
► Karl Sörfőzde
Telefonszám: +36 70 424 9989
E-mail cím: moni@karlbeer.com
Cím: 7695 Mecseknádasd, Nap utca 1.
 
________________________________
 

Turisztikai látnivalók:

► Német Nemzetiségi Tájház
Telefonszám: +36 30 591 3347, +36 72 671 810
E-mail: turizmus@mecseknadasd.hu
Személyesen: 7695 Mecseknádasd, Rákóczi u. 66. (8:00-16:00)
Cím: 7695 Mecseknádasd, Munkácsy Mihály u. 5-7.
 
________________________________
 

Helyi termék előállítók:

► Bánhegyi Méhészet
Cím: 7695 Mecseknádasd, Kossuth Lajos u. 96.
Telefonszám: +36 30 230 7775
 
► Gradwohl Zsolt népi iparművész, fazekas
Cím: 7695 Mecseknádasd, Kossuth Lajos u. 90.
Telefonszám: +36 30 340 2126
 
► Teimel Cintia keramikus 
Cím: 7695 Mecseknádasd, Rékavölgyi u. 32.
Telefonszám: +36 20 415 6948

 

 

Mecseknádasd Önkormányzata

7695 Mecseknádasd, Patak utca 2/1.

Adószám: 15331847-2-02

Email: mecseknadasd@mecseknadasd.hu

Telefon: +36 72 563 100