Borturizmus

Ahogy a mondás tartja, „a borospince a német takarékpénztára”. Nem véletlen, hiszen a mecseknádasdi szőlőtermesztés és borkészítés egészen a római korig nyúlik vissza, melyben erősen érződik a szerb és a sváb borkultúra is. A kedvező természeti adottságok, az évszázadok tapasztalati; kiegészülve a modern technológiával egészen jól beazonosítható borkülönlegességeket eredményeznek a településen, melyre jelentős borturizmus is épül. Mecseknádasdon a Pécsi Borvidék és a Pécs-Mecseki Borút részeként szinte mindenki foglalkozik a szőlő és a bor kultúrájával. A szőlő területe a 70 hektárt is eléri, s a pincékben sorakozó tölgyfa- és koracélhordók évről évre megtelnek újborral.

A főutcára merőlegesen felfutó öt nagy pincesoron (Trieb, Schlawaker Grund, Czehmanns Grund, Linkhool, Rékavölgyi-pincesor) több száz, kisebb pince sorakozik. Továbbá, a két nagy családi pincészet egész évben várja a látogatókat díjnyertes boraikkal. A falu nyugati végén a Hetényi Pincészet és Birtok; míg a Wekler Családi Pincészet az Alsófaluban, a keleti részen tűnik fel.

A mecseknádasdi szőlőtermesztés és borkészítés hosszú évszázados hagyománynak örvend. Ez elsősorban köszönhető a kedvező földrajzi körülményeknek, hiszen a Mecsek déli lejtőin, a löszös, meszes, agyagos erdőtalajon kiválóan megterem a szőlő. Továbbá a mikro klimatikus adottságok további kedvező hatásként jelentkeznek. Többek között ilyen a falu völgyi fekvése, a hegyek és a Mecsek mélyéből eredő Réka-patak közelsége, illetve az átlagosnál kicsit hűvösebb éghajlat. Nem véletlen tehát, hogy már a rómaiak is felismerték a kedvező adottságokat, s szőlőt telepítettek, valószínűleg Próbus császár idején. A betelepülő honfoglaló magyarok pedig tovább folytatták a szőlőművelést. Említésre méltó, hogy a Pécsváradi Apátságnak Szent István 110 szőlőművest és 6 kádárt adott, melyek közül bizonyosan Nádasdra is jutott.

A szőlőművelés, illetve a borkésztés kultúrája egyre jobban tökéletesedett az évszázadok során, melyre az itt élő népek – magyarok, szerbek, svábok – kultúrája is hatott. A török hódoltság utáni sváb betelepülők magukkal hozták Németországból a tapasztalatukat és a tudásukat is, s a legendák szerint a hátukon egy szőlőtőkét is. A jó alkalmazkodóképességüknek köszönhetően egyre több területen kezdtek szőlőt művelni, melyből kiváló minőségű bor is készült. Az 1720. évi összeírás jól mutatja, hogy a szőlő a legfontosabb termesztett nővény, mely igen jól terem, s a kocsma éves jövedelme is kedvező az eladott bor következtében. Jellemzően az uraság kocsmájában a borkimérés Szent György napjától (április 24.), Szent Mihály napjáig (szeptember 29.) tartott.

Az 1700-as években a szőlőtermesztés hamarosan virágzó ággá válik, melyet jól mutat az a tény, hogy a legkisebb zsellér is arra törekedett, hogy minél előbb földhöz jusson. A század második felében 418 kapás szőlőt írtak össze, mely a föld egy negyedét jelentette. A könnyebb megművelhetőség érdekében a szőlőt táblákba rendezték, hiszen az korábban kaszálókkal és szántókkal tagolt volt. A borkészítéssel párhuzamosan fejlődött és virágzott a hordókészítés is, vagyis a kádár szakma. A mesterek nem csak a falut, hanem a környező térséget is ellátták hordókkal, dézsákkal, illetve különböző kádár eszközökkel és szerszámokkal.

A mecseknádasdi szőlő a virágkorát egyértelműen a 19. század második felében éli. Az 1870–80-as években a nádasdi szőlővidéket a Keleti-Mecsek egyik legnagyobb bortermő helyeként említik. Ekkor mecseknádasdi bort szállítottak Pécsre, a Dél-Dunántúlra és külföldre is. A boreladást pedig elősegítette egyrészt az ekkor épült budai országút; másrészt a betelepülő zsidó kereskedőcsaládok is, akik távoli piacokon is eladták a megtermelt bort. A legjobb évek között tartjuk számon 1856-ot, mikor 10 000 akó (5 400 hl) bor készült, ebből 3 500 hl vörösbor, 1 300 hl schiller és 600 l fehérbor. Ez a mennyiség jelentette a „német takarékpénztárát”, hiszen okos előrelátással és jobb évek termését tartalékolták a szűkebb évekre.

A hanyatlás éveit (1889-1890.) a szőlőgyökértetű (filoxéra) vész hozza el, mely az egész országban újragondolása késztette a borosgazdákat. A szőlőtetű hatalmas pusztításokat végzett, s hiába pótolták újabb, ellenállóbb szőlőfajtákkal az ültetést, a korábbi intenzitást soha nem érte el. Ezen felül a világháború után a németek kitelepítése és a magyarok betelepítése is igen ártott a szőlőtermesztésnek, mert a betelepültek kis része értett csak a szőlő műveléséhez. Ennek következtében a szőlők állapota és a környéken is híres nádasdi schiller bor minősége nagymértékben megromlott.

Ez azonban nem jelentette azt, hogy a szőlőtermesztés nem maradt volna a legfontosabb termelési ág. Minden családnak meg volt és a mai napig meg van a maga szőlője és a hozzátartozó pincéje is.

A faluban jellemzően szinte minden házhoz tartozott pince és présház is a pincesorokon. Érdekesség, hogy a dűlőkben megbújó pincék házszáma megegyezett a lakóházak számával. Ezeket a falu határában találjuk, sorban, utcaszerűen kiépítve. A földrajzi viszonyokhoz alkalmazkodva ezek a 6-os útra és a főutcára merőlegesen futnak fel, egészen a Puszta-tetőig, a partoldalakba bevájva. Mellettük találjuk a kiterjedt szőlőültetvényeket is, melyek közel 70 ha tesznek ki. A pincesorok neve keletről nyugat felé haladva:

Trieb-pincesor

Schlawaker Grund pincesor

Czehmanns Grund pincesor

Linkhool pincesor

Rékavölgyi-pincesor

A pince előtt egy 5x6 méter területű présházat is emeltek, általában 3-4 méter magasan, amely a szüret utáni pincemunkák helyszíne. Tehát itt kapott helyet többek között a prés, a daráló vagy a nagy kád. Ezen felül, a nádasdi emberek szeretnek mulatni is, így a présházak a mulatságok, családi vagy baráti borkóstolások és a hagyományőrző pincejárások helyszínéül is szolgálnak. A rendszerint 3x10 méter alapterületű lyukpincék kőfalai között bőségesen állnak a tölgyfahordók a pince két oldalán.

A boroshordókban illatában, zamatában, extraktban gazdag, testes fehérborok; illetve mélyvörös színű, finom cseranyagban gazdag vörösborok érlelődnek a borkedvelők számára. A borosgazdák a rozékat könnyedebb savakkal, illatos, kora nyári gyümölcsökre emlékeztető módon készítik, elsősorban Kékfrankos szőlőből. Mecseknádasdi jellemző borok:

Fehérborok

Chardonnay, Olaszrizling, Rajnai Rizling, Rizlingszilváni, Zöldveltelini, Királyleányka,

Cserszegi fűszeres, Sauvignon blanc, Szürkebarát

Vörösborok

Kékfrankos, Portuguiser, Merlot, Cabernet franc

Mecseknádasdon a mai napig rendezünk pincejárásokat egész évben, mely szokás hosszú időre nyúlik vissza, melyet csak „pincézésnek” hívtak a helyiek. Legfőképpen ősszel, a szarvasbőgéssel egy időben indult meg a pincézés, mely az újborok időszaka is egyben. Vasárnap délután vagy ünnepnapokon a borosgazdák megindultak a pincesorok felé hogy megkóstolják egymás borát és ünnepeljék a nemes nedűt.

„Nem volt kivétel sem korban, sem nemben, mert iszogatott a pincében férfi, asszony, legény, leány, sokszor még a gyermek is megkóstolta a bort. Miután pedig az a módi járta, hogy a bornak meg kell vetni az ágyát, ezért vittek magukkal bőséges húsos eleséget, de gyakori volt a présházban való főzés is és utána jobban csúszott a nádasdi schiller.”

Tartja magát az a szokás is, miszerint ha a nádasdi ember meg akarta tisztelni városbéli jó ismerősét, akkor őt a pincébe hívta meg. „A pincében jobb ízű a falat, más zamatja van a hordóból lopóval szítt hűvös bornak. Jóízűen enni, inni és szabadon mulatni csak a pincében lehet”