Mecseknádasd
Önkormányzata
  • Vakbarát változat

-56-os programok Mecseknádasdon

 

Rendezvénysorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc jegyében

 

 

Magyarországon 60 éve, 1956. október 23-án tört ki a forradalom és szabadságharc. Hazánk kormánya 2016-ot a Magyar Szabadság évének nyilvánította, ennek keretében az ország egész területén – a kisebb falvaktól a nagyobb városokig – mindenütt megemlékezéseket tartottak, így Mecseknádasd település önkormányzata is.

A Közép- és Kelet-európai Történelem Kutatásáért Közalapítvány az 1956-os emlékév keretében az 1956-os Emlékbizottság megbízásából elnyert KKETTKK-56P-04-0592-es azonosító számú „Rendezvénysorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc jegyében” című pályázati projekt keretében a 60. évfordulóra készülve célunk volt, hogy a az 1956-os eseményeket a Liszt Ferenc Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóival, a településen élő minden állampolgárral, mélyebben megismertessük, ezért már napokkal előtte hozzákezdtünk a szervezéshez.

2016. október 19-én a mecseknádasdi Liszt Ferenc Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában idén a hagyományos ünnepség helyett egy rendhagyó projektnappal emlékeztünk meg az események hatvanadik évfordulójáról.

Az iskolán belül kisebb csoportokat hoztunk létre, ahol a gyerekek különféle módszerek segítségével ismerkedhettek meg a forradalom szereplőivel, tárgyaival, eseményeivel. Az alsó tagozaton főleg rajzoltak, ill. barkácsoltak a tanulóink (tankok, lyukas zászlók stb. készültek - lásd. melléklet), miközben a kolléganők röviden meséltek nekik a forradalomról.

A felső tagozatos diákok csoportokban dolgoztak, különböző irányból megközelítve a forradalom történéseit: plakátokat festette, drámajátékkal készültek, saját maguk által megzenésített dalokat tanultak, interjút készítettek a helyi gondozási központ idős lakóival (akik visszaemlékezéseikben meséltek a faluban zajlott eseményekről) ill. egy csapat játékos feladatokat oldott meg a délelőtt folyamán (keresztrejtvények, gondolattérképek, pókhálóábrák, puzzle készítés, stb.). A nap zárásaként a tanulók egymásnak bemutatták, hogy miként emlékeztek meg az 56-os forradalom eseményeiről, így mindenki „színes, tartalmas” képet kaphatott a megemlékezésről.

 

 

 

2016. október 20-án a Mecseknádasdi Ifjúsági Szolgáltató Térben, a helyi kultúrcentrumban kerekasztal-beszélgetés keretein belül emlékezünk az 1956-os eseményekre.

Előadónak felkértük dr. Vargha Dezső ny.főlevéltárost, a Baranya Megyei Levéltártól.

A programon megjelentek összetétele vegyes volt, tanár, óvodapedagógus, borász, autószerelő, nyugdíjas is volt közöttük. Többségük az idősebb korosztályból került ki.

Az előadás témája az -56-os események pécsi történéseit elevenítette fel. Az előadó nemcsak kutatásai eredményeit ismertette, hanem élményszerű beszámolót is tartott, mert annak idején végig kísérte az eseményeket. Sok szereplőt személyesen is ismert.

Az előadás végén kérdésekre is sor került. Annyi kérdést tettek fel a megjelentek, hogy az állófogadás közben, melyet az előadást követően tartottunk, is válaszolnia kellett dr. Vargha Dezső főlevéltáros úrnak.

2016. október 21-én délután kézműves játszóházzal vártuk a 7-12 év közötti, helyi és környékbeli gyerekeket.

A kézműves foglalkozásnak nagy sikere volt. Lyukas zászlót készítettek a gyerekek az IKSZT munkatársainak vezetésével. Néhány gyermek a szüleivel érkezett, amíg a kicsik kézműveskedtek, a felnőttek az IKSZT-ben teáztak, kávéztak, majd becsatlakoztak a gyerekek programjába.

A kézműves foglalkozás után a gyerekek megnézték a Szamárköhögés című filmet. Közben teáztak, zsíros kenyeret fogyasztottak.

Úgy véljük, hogy rendezvénysorozatunkkal hozzájárultunk ahhoz, hogy az ellentmondásosság mértéke csökkenjen, a fiatalok történelmi ismeretei bővüljenek; ugyanakkor egy színes, kreatív, élményekkel teli programot is biztosítottunk a felnövekvő generáció számára, a jelentős és máig ható történelmi eseményekre emlékezve.

 

 

 

Mecseknádasd Önkormányzata

7695 Mecseknádasd, Felszabadulás utca 2/1.

Adószám: 15331847-2-02

Email: mecseknadasd@mecseknadasd.hu

Telefon: +36 72 563-100